Căutare

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a Magyar Hírlap egyik legutóbbi számában így vélekedik: „Az RMDSZ együttműködött már a parasztpárttal, a demokratikus konvencióval, a szociáldemokratákkal, a demokratákkal, most pedig a liberálisokkal együtt kormányoz. Remélem, eljön az ideje, amikor Markó Béla belátja, honfitársaival is kell tárgyalni, nem csak a román partnerekkel.”
A parlamenti választások előtti utolsó lehetőségére, parlamenti bejutása biztosításának egyetlen megmaradt esélyére, az RMDSZ-szel megkötendő esetleges koalícióra törekvő MPP-elnök az elmúlt napokban gyakran hangoztatta ezt a mondatot. Nyilvánvalóan nem véletlenül és nem csupán a maga fejétől, hanem a tanácsadói javaslatára, hiszen ennek metakommunikációs üzenetét szeretné elültetni a legkülönbözőbb médiacsatornákon a magyarországi és az erdélyi magyarok közéleti gondolkodásában. Miszerint, lám csak, Markó Béla számára jóval fontosabbak a románok, mint a magyarok, következésképpen a neptunos, kempinskys, megalkuvásos, kiegyezéses és minden más olyan út folytatódik, amely ennek a folyamatos árulásnak a jellemzője.
Hogyha akárcsak a könnyűzenében, a politikai demagógiában is hetente kiválasztanák azt a tíz mondatot, amely az élre törhet, akkor ennek a szófüzérnek mindenképpen az elsők között lenne a helye.
Ugyanis iskolapéldája a megtévesztésnek, a félrevezetésnek és annak, hogy Szász Jenő meglehetősen rossz pedagógus.
Elfelejti ugyanis, amit mindenki tud: sorozatos tárgyalásait Traian Basescu államelnökkel, saját, felvállalt eszköz-szerepét, amellyel a helyhatósági választásokon az RMDSZ-t szerették volna térdre kényszeríteni és egyáltalán, az erdélyi magyarság mostanig tanúsított józan és eredményes egységét megbontani.
Elfelejti saját tömörülésének négy esztendővel ezelőtti kétségbeesett igyekezetét, amikor egyes jelöltjeik olyan német, majd román pártok listáin akartak mandátumhoz jutni, amelyeknek addig vagy nem léteztek székelyföldi fiókszervezeteik, vagy ha éppen pislákoltak, akkor vezetőiket kellett különböző ámításokkal rászedni.
És a fent idézett mondatával mindenekelőtt tudatoson eltorzít egy szót: az RMDSZ, programjához híven, nem román, hanem romániai pártokkal tárgyalt, és tárgyalni is fog folyamatosan, mert a romániai magyarok szövetsége nem valahol az űrben, hanem a romániai politikai játéktéren az egyik meghatározó tényező, ott kell betöltenie a romániai magyarok érdekében felvállalt érdekvédelmi és politikai szerepét.
Az elmúlt közel két évtized tapasztalata egyértelműen megmutatta: a romániai magyarságnak abból van leginkább haszna, ha az RMDSZ mindenekelőtt nem parlamenti ellenzéki, hanem kormányzati szerepet vállal. A helyhatósági választásokon megszerzett tisztségeket csak akkor tudja megfelelőképpen kamatoztatni, ha jól működő és bármikor felhasználható kapcsolatrendszert képes kiépíteni a központi döntéshozással, ha élvezni tudja azoknak a programoknak az előnyeit és azoknak az állami intézményrendszereknek az egyre bővülő szolgáltatásait, amelyek jóval nagyobb pénzösszegeket képesek megmozgatni, mint egyes helyi költségvetési források.
És nem lesz ez másképpen a jövőben sem, hiszen a várható régiós előretörések ellenére nem csupán a hazai, hanem az európai programok jelentős része is továbbra is szakminisztériumokon, szakigazgatóságokon keresztül bonyolódik le, a jobb életkörülményeket és munkafeltételeket megteremtő székelyföldi és általában erdélyi modernizációnak éppen ezért elengedhetetlen feltétele a további parlamenti, majd kormányzati részvétel.
Ez utóbbi elérésére nyilvánvalóan a lehető leggyakorlatiasabb politikai eszközöket kell latba vetni, és ezek között szerepel a politikai rugalmasság is. Az RMDSZ nem először és nem utoljára jól érthetően körülhatárolta a maga politikai mozgásterét: szélsőséges pártokkal, így például a Nagy-Románia Párttal nem hajlandó tárgyalni, más demokratikus pártirányzatok azonban jól megférnek azokban az elképzelésekben, amelyek továbbra is kormányzati szerepet biztosíthatnak a szervezetnek. A hasonló politikai stratégia semmiképpen nem jelent ide-oda csapódást vagy csapkodást, netán valamilyen elvek feladását, hanem éppenséggel annak a kelet-közép-európai valóságnak a felismerését, hogy nevezhetik magukat bárhogyan is, a romániai pártoknak sincsen egységes ideológiájuk, mindegyre átalakuló eszmerendszerükben különböző arányokban ott ötvöződnek a társadalomépítésre vonatkozó más és más elképzelések töredékei, következésképpen jobbra is, balra is, a középen is meg lehet találni a csatolható és csatlakoztatható pontokat.
Amíg azonban Romániában megalakul az új kormány, addig még le kell bonyolítani az egyéni választókerületes parlamenti voksolásokat, azaz új feltételrendszerben kell bejutni a parlamentbe. Az MPP egyes vezetői, koalíció néven, az RMDSZ hátán szeretnék becipeltetni magukat a törvényhozási fórumba. Ennek azonban semmi esélye, hiszen a számukra bukással végződő helyhatósági választások nyomán politikai zsarolási potenciáljuk alaposan megcsappant, és több mint valószínű, hogy a bevezetőben említett, Szász Jenő-féle érzelmi mondatoknak sem lesz semmiféle foganatjuk. Az RMDSZ ugyanis soha nem tagadta, hogy léteznek a szervezeten kívüli tömörülések, viszont nyilvánvalóan nem fogadhatja el azt a szándékot, amely méreteiben is egyenrangúsítani akarja ezeket, mivel ettől távol állnak. A romániai magyarság egységes parlamenti fellépésére azonban továbbra is rendelkezésre áll ugyanaz a lehetőség, amely eddig is megmutatta az erejét: a sokszínűséget is lehetővé tevő, belső szövetség.
Az MPP koalíciós igyekezetének, a több felvonást ígérő, nagy médiafelhajtással járó Tőkés–Markó-tárgyalásoknak azonban nem szabadna feledtetniük egy igen lényeges vonatkozást: a romániai magyarság olyan új választási törvény alapján járul majd az urnákhoz, amelyet részleteiben még a beavatottak sem ismernek kellőképpen. Mindenképpen többet kellene ezzel foglalkozni és nem a bejutásra vonatkozó, innen-onnan kikapkodott mondatokkal. Mindenekelőtt azoknak a változásoknak kellene jóval nagyobb teret szentelni, amelyek eltérnek a mostanig megszokott listás rendszertől. Nem kell ahhoz szociológiai vizsgálatot végezni, hogy rájöjjünk: az új választási törvény a legtöbb romániai magyar számára rosszabb, mint egy fekete doboz: nem csupán arról nincs fogalma, hogy mi történik benne, hanem még a bemeneteli és kijöveteli paramétereket sem ismeri. Ha vannak sürgős tennivalók, akkor a rendszeresebb felvilágosítás, a tájékoztatás mindenképpen ott szerepel ezek között, hiszen többek között ez viheti el az urnákhoz a politikai játékoktól olykor elforduló választókat.
Egyszóval az elkövetkező hetekben nem honfibúra, hanem nagyon is gyakorlatias munkára van szükség a romániai magyarság legfontosabb politikai céljának elérése érdekében: a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek továbbra is ott kell lennie Románia parlamentjében és kormányában. Szó sincs azonban valamiféle öncélról: az egyéni, társadalmi élet más eszközei mellett ez az ország egészével, Románia fejlődésével foglalkozó jelenlét egyben a romániai magyarság jövőképét és jövőjét is igazgatja.